A történelem kosztüme. Ezzel a címmel írtam kritikát 2020-ban az első évadról, és ez a cím akkor nagyon jót jelentett.

  Tagadhatatlanul behálózta a kultúrát a fiatal mágus tragikus és kalandos története, a Harry Potter-szellem ráadásul eleven, maradandó jelensége lett világunknak, így hát üdvözölni holmi jubileum apropóján közel sem szendergés, közel sem klasszikus nosztalgia - a múlt helyett annál inkább a jelen…

    Mi nem biztos, hogy könnyeket hullajtunk majd, ha nem jön össze a második felvonás…

Újrázások és friss élmények, 2021. 5 film, 5 sorozat. 

  Jó, csak nem elég. 

  Derűs arckifejezésre váltani, vagy épp nevetni nem is olyan egyszerű. Legalábbis ugyanazon biztos, hogy nem. A humor ugyanis gyakran elválik egy adott alkotás szerzőjének szándékaitól, míg tőlünk, befogadóktól merőben szándékolatlanul is érkezhet annak felismerése. A humor a függetlenségre rímel…

    A szenvedély mindenkit felemészt, még azt is, akitől ered. De vajon mi a viszony ember és szenvedély között, ki a birtokló és ki a birtokolt?

  A Thomas Hardy regényéből készült Roman Polanski-adaptáció, az Egy tiszta nő egyszerre cselekmény- és atmoszféraközpontú alkotás, amely a vidéki idillben születő ártatlanság és szépség megromlását illusztrálja. De valóban megromlásról van szó?

Nem pusztán évet búcsúztat a Filmválasz, hiszen fennállásának első esztendőjét hagyja maga mögött a lap; jobban mondva dehogy hagyja, építeni fog rá a jövőben is. 2020. január 12-én indult az oldal egy Tőrbe ejtve kritikával (Szabó Dárió), aztán február 8-án folytatódott a sor egy…

Világszerte mindenféle berekben osztatlan sikert arat a Netflix egyik legújabb dobása, A vezércsel. Mintha nem is függne attól, befogadója milyen világképet vall magáénak, úgy néz ki, bármilyen értelmi és morális szűrőn sikeresen átszitálható.

  Az identitás sors vagy szabad akarat? E kérdés köré szerveződik a Mark Ruffalo kiváló alakításával megkoronázott sorozat, az Ez minden, amit tudok. Egy bágyadt világ, mégis elsöprő erővel szólva az emberi elveszettségről.

  Greg Barker filmje szerelmes levél az ENSZ-hez, óda a humanitárius eszményekhez, valamint a közelmúlt egyik legkiemelkedőbb diplomatájának himnusza. Cifra palotának ható, mégsem ízléstelen alkotás a Sergio, sőt kimondottan az eleganciák filmje. De vajon származhat hátránya a jól fésültségből?

  A You bár szerelmi téma, hatásait és stílusát figyelve az tűnhet fel, hogy a politikai thrillerekre jellemző jegyeket/motívumokat ülteti át egy románc természetébe. Ekképpen a szerelmet kiforgatja és lecsupaszítja nyers birtoklásvágyra és hatalomgyakorlásra. Talán még szerelem sincs benne…

  A Szexoktatás című sorozat maga is egy terápia, hiszen nélkülözhetetlenül komoly témákat tárgyal magasfokú őszinteséggel, mégsem exhibicionistán, az öncélú polgárpukkasztó szándékokat nélkülözve. A nagyon is direkt (teátrális, mesterkélt) kérdésfeltevések helyett inkább feel-good jellegű…

  Egy olló könnyedén válhat a társadalom metaforájává, hiszen kétfelé ágazik, végpontjai között pedig egyre csak növekvő szakadékot lehet létrehozni. Mi több, egy olló, mivel a két éle egy pontból indul, könnyedén válhat az ugyanazság/azonosság (mégis eltérőség) metaforájává is. Vajon a Mi, ha már…

  Helyenként baljósan, máshol kíváncsiság gerjesztően, néhol finomabb abszurditásokkal tűzdelve ábrázolja az idegenekkel való érintkezést a Harmadik típusú találkozások. A felnőttek és nagyra nőtt gyerekek halloweeni bulija ez – hogy némileg átvegyem az egyik karakter filmbéli megállapítását a…

  Amikor egy fényképen, vagy akár a valóságban nézel egy homokdűnét, nem érted, miért kell a tökéletesnek tűnő idomait elkapnia a legkönnyebb szélnek is és először összekutyulnia, majd ezerfelé repítenie, hogy végül szinte semmivé váljon a dolog. Tudom, hogy David Lynch 140 perces produkciója terv…

  Általában, amikor egy film sokat vállal, akkor ki is fullad. A Családi bunyó olyan, mint egy jó sportoló, mint főszereplője, a Florence Pugh játékában megtestesülő Paige. Hogy sokat vállal, az csak erényére válik. Vígjátékként indul, majd rendkívül jó alkotói meglátásból, stílusérzékből adódóan –…

  Lassan már derékig benne vagyunk a 2020-as évben, ezért 2019-től érzelmileg már kellő távolságba kerülve úgy vélem, eljött az ideje – igaz, nem mélyelemzéseken keresztül, hanem a lehető legtömörebben –, hogy zaklatottságomat és kételyeimet egy cikkben vezessem le azokkal az alkotásokkal…

    Vajon mi az a magány? Vajon hol vagyunk magányosabbak: egy organikus fajtársunk, vagy egy konstruált „fajtársunk” társaságában? A magány személyes, esetleg kollektív? Mi a test és a személyiség viszonya, lehet, hogy semmi? A kötődésünk vizuális, értelmi, vagy érzelmi? Szükségünk van testre?…

  Egy lepukkant bohóc trágya sminkkel. A fantasztikus – vagy inkább csodasztikus énekhangú – Jurnee Smollett-Bell karaktere – Fekete Kanári – fogalmazza ezt meg cinikusan főhősünknek (igaz, inkább kérdésként), de mégsem tud ellenállni a lepukkant, trágyasminkű bohóccal való kalandozásnak, bármilyen…

„Annyira volt izgalmas, mint a fű növése.” – Horti Gábor (sportkommentátor)

  Sokszor esetlen, de a hangulata szinte kifogástalanul megnyerő a soundtrackjeivel egyetemben. Vajon képes lesz feléleszteni egy szinte kihalt műfajt? Elképzelhető, hogy ez a végzete. 

  Szabad-e akarni? Így hangzik Alex Garland visszatérő és nem csak fontos, de érdekes, örökérvényű kérdése. De az is kérdés, vajon Garland mit akar? Mert sem válaszai, sem fogalmai – például szabadság – nem elég árnyaltak. Még csak most kezdte a direktori szakmát, mégis mintha azonnal…

Ugródeszka? Ebből még nívósabb jelölések is összejöhetnek majd Anya Taylor-Joy számára.

  Az iszonyat lilát visel. És Richard Stanley Color Out of Space című H. P. Lovecraft-adaptációja (Szín az űrből novella, 1927) a filmvilágban is csak erősíti a horrormester hatását. Stanley produktuma kitűnően rájátszik az olyan lovecrafti ihletésű művek hangulatára és tartalmára, mint A dolog és…

A remény megőrzése jelenti a legnagyobb emberi kihívást. 

„Vajon a fény maximuma nem forrása-e a homályosságnak?” – Jacques Lacan   Alámerülés egy expresszionista vízió impresszionista textúrájában, hogy aztán – kistúlzással – a nesze semmit se tudd jól megfogni.

  Nem mindig élünk következetesen a néző és a befogadó fogalmával a (művészetek kapcsán és a) filmvilág berkeiben. Pedig e két szó nem szinonimája, sokkal inkább ellentétei egymásnak.

  Én-te-ő-mi-ti-ők.

    A mindenkori Oscar-gáláknak van egy sajátos ambivalenciája, ugyanis az elégedettségérzet és a csalódottság szinte minden esemény után kéz a kézben járnak. Az alábbiakban az elmúlt 20 év, azaz a 21. század eddigi Oscarjaiból szemezgetve emelek ki olyan jelölteket, akik/amik úgy maradtak díj…

Az aszfalt királyai egy igazán kortárs konfliktusos dráma.

  Rian Johnson jelensége, életműve üde színfolt a kortárs filmgyártásban. A rendező művészetfelfogása egyfajta kritikai reakcióként is artikulálható, melyet a napjainkban divatos remake hullám váltott ki. Johnson nem tagadja, nem utasítja el a mainstream vonalat, inkább az azzal való kapcsolatából…