A történelem kosztüme. Ezzel a címmel írtam kritikát 2020-ban az első évadról, és ez a cím akkor nagyon jót jelentett.

    Mi nem biztos, hogy könnyeket hullajtunk majd, ha nem jön össze a második felvonás…

Világszerte mindenféle berekben osztatlan sikert arat a Netflix egyik legújabb dobása, A vezércsel. Mintha nem is függne attól, befogadója milyen világképet vall magáénak, úgy néz ki, bármilyen értelmi és morális szűrőn sikeresen átszitálható.

  Az identitás sors vagy szabad akarat? E kérdés köré szerveződik a Mark Ruffalo kiváló alakításával megkoronázott sorozat, az Ez minden, amit tudok. Egy bágyadt világ, mégis elsöprő erővel szólva az emberi elveszettségről.

  Greg Barker filmje szerelmes levél az ENSZ-hez, óda a humanitárius eszményekhez, valamint a közelmúlt egyik legkiemelkedőbb diplomatájának himnusza. Cifra palotának ható, mégsem ízléstelen alkotás a Sergio, sőt kimondottan az eleganciák filmje. De vajon származhat hátránya a jól fésültségből?

  A You bár szerelmi téma, hatásait és stílusát figyelve az tűnhet fel, hogy a politikai thrillerekre jellemző jegyeket/motívumokat ülteti át egy románc természetébe. Ekképpen a szerelmet kiforgatja és lecsupaszítja nyers birtoklásvágyra és hatalomgyakorlásra. Talán még szerelem sincs benne…

  A Szexoktatás című sorozat maga is egy terápia, hiszen nélkülözhetetlenül komoly témákat tárgyal magasfokú őszinteséggel, mégsem exhibicionistán, az öncélú polgárpukkasztó szándékokat nélkülözve. A nagyon is direkt (teátrális, mesterkélt) kérdésfeltevések helyett inkább feel-good jellegű…

  Egy olló könnyedén válhat a társadalom metaforájává, hiszen kétfelé ágazik, végpontjai között pedig egyre csak növekvő szakadékot lehet létrehozni. Mi több, egy olló, mivel a két éle egy pontból indul, könnyedén válhat az ugyanazság/azonosság (mégis eltérőség) metaforájává is. Vajon a Mi, ha már…

  Helyenként baljósan, máshol kíváncsiság gerjesztően, néhol finomabb abszurditásokkal tűzdelve ábrázolja az idegenekkel való érintkezést a Harmadik típusú találkozások. A felnőttek és nagyra nőtt gyerekek halloweeni bulija ez – hogy némileg átvegyem az egyik karakter filmbéli megállapítását a…

  Amikor egy fényképen, vagy akár a valóságban nézel egy homokdűnét, nem érted, miért kell a tökéletesnek tűnő idomait elkapnia a legkönnyebb szélnek is és először összekutyulnia, majd ezerfelé repítenie, hogy végül szinte semmivé váljon a dolog. Tudom, hogy David Lynch 140 perces produkciója terv…

  Általában, amikor egy film sokat vállal, akkor ki is fullad. A Családi bunyó olyan, mint egy jó sportoló, mint főszereplője, a Florence Pugh játékában megtestesülő Paige. Hogy sokat vállal, az csak erényére válik. Vígjátékként indul, majd rendkívül jó alkotói meglátásból, stílusérzékből adódóan –…

  Lassan már derékig benne vagyunk a 2020-as évben, ezért 2019-től érzelmileg már kellő távolságba kerülve úgy vélem, eljött az ideje – igaz, nem mélyelemzéseken keresztül, hanem a lehető legtömörebben –, hogy zaklatottságomat és kételyeimet egy cikkben vezessem le azokkal az alkotásokkal…

  Egy lepukkant bohóc trágya sminkkel. A fantasztikus – vagy inkább csodasztikus énekhangú – Jurnee Smollett-Bell karaktere – Fekete Kanári – fogalmazza ezt meg cinikusan főhősünknek (igaz, inkább kérdésként), de mégsem tud ellenállni a lepukkant, trágyasminkű bohóccal való kalandozásnak, bármilyen…

„Annyira volt izgalmas, mint a fű növése.” – Horti Gábor (sportkommentátor)

  Sokszor esetlen, de a hangulata szinte kifogástalanul megnyerő a soundtrackjeivel egyetemben. Vajon képes lesz feléleszteni egy szinte kihalt műfajt? Elképzelhető, hogy ez a végzete. 

  Szabad-e akarni? Így hangzik Alex Garland visszatérő és nem csak fontos, de érdekes, örökérvényű kérdése. De az is kérdés, vajon Garland mit akar? Mert sem válaszai, sem fogalmai – például szabadság – nem elég árnyaltak. Még csak most kezdte a direktori szakmát, mégis mintha azonnal…

Ugródeszka? Ebből még nívósabb jelölések is összejöhetnek majd Anya Taylor-Joy számára.

  Az iszonyat lilát visel. És Richard Stanley Color Out of Space című H. P. Lovecraft-adaptációja (Szín az űrből novella, 1927) a filmvilágban is csak erősíti a horrormester hatását. Stanley produktuma kitűnően rájátszik az olyan lovecrafti ihletésű művek hangulatára és tartalmára, mint A dolog és…

„Vajon a fény maximuma nem forrása-e a homályosságnak?” – Jacques Lacan   Alámerülés egy expresszionista vízió impresszionista textúrájában, hogy aztán – kistúlzással – a nesze semmit se tudd jól megfogni.

  Én-te-ő-mi-ti-ők.

  Rian Johnson jelensége, életműve üde színfolt a kortárs filmgyártásban. A rendező művészetfelfogása egyfajta kritikai reakcióként is artikulálható, melyet a napjainkban divatos remake hullám váltott ki. Johnson nem tagadja, nem utasítja el a mainstream vonalat, inkább az azzal való kapcsolatából…