Filmválasz
Mozgóképes témájú online lap, amely kedv szerint kitekint a művészet és a kultúra más ágazatai felé is
Alapítók, szerkesztők, szerzők:
Deák Napsugár - deak.napsugar1998@gmail.com,
Szabó Dárió - szabo.dario.marton@gmail.com
Rólunk:
A Filmválasz 2020. január 1-én jött létre filmekkel és sorozatokkal foglalkozó független lapként, amely két fiatal és ambiciózus személy szellemi kapcsolatának terméke. Kreatív hobbinkat egyben missziónknak, világképünknek is tekintjük, minél élesebb meglátásokkal próbálunk rámutatni a vizuális kultúra aktuális stratégiáira, valamint a művek mély összefüggéshálóira.
Deák Napsugár:
Magyar-szociológia szakos hallgató vagyok. Az értelmezői hozzáállás esetemben nem pusztán tanult, de nem is alkalmilag felvett póz, hanem a személyiségem magva. A művészet minden ága érdeklődésem tárgyát képezi. Kezdetben főként a regények, sorozatok, színdarabok, majd a filmek hatottak rám nagy erővel. Nagyon szeretem a kosztümös és fantasy műfajú alkotásokat. A hangulatuk számomra magával ragadó, és sokszor ennyi elég is, hogy a tetszésemet elnyerjék. Persze, ezekhez is képes vagyok objektívan hozzáállni. De, ami igazán megérint, azok az elgondolkodtató, közhelykerülő művek, amelyek megnézésük után jóval a befogadóval maradnak. Leginkább ilyen alkotásokról fogok a Filmválaszra publikálni. Értelmezések és elemzések formájában igyekszem átadni gondolataimat.
Szabó Dárió:
Egyetemi éveim alatt főként magyart és filozófiát hallgattam, művészetelméleti koncepciók felől a hermeneutika és a dekonstrukció áll hozzám közel. 2015 óta írok filmkritikákat, valamint filmes témájú esszéket, a részletek megszállottja vagyok. A filmművészeten kívül a futballelemzés is élénken mozgat, szerkesztéssel és szépírással is aktívan foglalkozom. Nagyon szeretem a baseballt; legkedveltebb írói műfajom az esszé.