A kezdetek

A The Great felütésével zárult a 2020-as évzárócikk első része, én innen folytatnám.

Visszatekintve a tavaly nézett tengernyi filmre és sorozatra, zömében kosztümös alkotások emelkednek ki a felejtés ködéből, akad köztük (The Great), ami a vonatkozó évben jelent meg, ám zömében régebbi filmek nyújtottak igazán maradandó élményt számomra, melyekkel 2020-ban találkoztam.

Számomra a kosztümös műfaj magában hordozza azt a varázslatot, hogy a néző biztonságban érezheti magát egy mesebeli világban, még ha éppen harcok és ármányok tárulnak is a szemeink elé, akkor is, mert tudjuk, ez már nem a mi világunk, és a kosztümök ezt mindig szépen jelzik is felénk. A The Great nagyon játékosan, a humorával mesésebbé teszi magát, kosztümjeivel viszont a jelenhez még közelebb húzza a befogadót, eltávolít és közelít is tehát egyszerre, talán ez a legnagyobb erőssége. A különleges, klasszikus vonásoktól folyamatában mentesülő sorozat az év egyik legjobb élményét nyújtotta számomra. 

Tiszta nő, tiszta élmény

A következő kosztümös alkotás, amely mélyen velem maradt, a Tess; szemben az előzővel, kizárólag klasszikus jegyek alkotják, igen különleges világképet rajzol elénk, egyszerre naiv, ugyanakkor realista is. Lassan fejti ki eszméit a hosszú játékidő folyamán, miközben szereplőit csupán a létezés kényszere ruházza fel céllal (ahogy ez egy zsigeri kosztümösben lenni is szokott, a karakterek nem motivációkon keresztül ismerhetőek meg). A Tess igazi nagyfilm, korát meghazudtolva, megelőzve pedig a mai feminista-olvasatok próbáját is méltán kiállhatná. 

Allegorikus báj

A Szövetségesekben a célok és az érzelmek ellentéte szül feszültséget gyönyörű képi allegóriákkal kísérve, ami a tavalyi filmélményeim legjobbjai közé emeli az alkotást.

Rendezői bravúrok nélkül is

Van, amikor nem kellenek rendezői bravúrok, a Nagy szemek témaválasztása elegendő, hogy egy remek filmről beszéljünk. Izgalmas, fordulatos, lüktető drámában figyelhetjük Amy Adams-et festőművészként.  

A bravúr

Szintén már a témájával is magával ragadó sorozat lett a Fosse/Verdon, ami dramaturgiailag is szépen építkezik részről részre. Életrajzi sorozat lévén kissé bátor, kísérletező narratív megoldásokkal halad, ám ez inkább bravúrokban csúcsosodik ki, nem torzulásokban. 

Amy Adams visszatér

A kosztümös alkotások először hangulatilag hatnak, majd a szereplők lassan kifejtett jellemével válnak általában elgondolkodtató filmmé, sok befogadónál ez persze a hangulat leple alatt maradhat. A Kétely (Amy Adams) bár kosztümös alkotás, meglepően problémacentrikus, és végig  feszesen, követhetően érvek és ellenérvek mentén épülő film, sokkal inkább az eszmék kifejtéséről szól, mintsem a jellemekéről, így kissé áthelyezi a kosztümös műfaj súlypontjait útközben. 

Befogadásra tökéletesek 

Mindezek mellett két nagyon meghatározó élményem volt a tavalyi évben filmek terén, amelyektől sokat kaptam. Ezek a High Life és az Eszmélet című alkotások. Hatásuk nagyon hasonló. A filmnézés közben mintha semmit sem értenénk, mintha ki lennénk zárva egy központi titokból, mégis kíváncsiak maradhatunk, megfelelően aktivizálják a befogadót saját javukra, utána pedig napokon keresztül gondolkodhatunk jeleneteken, vagy akár a nagy egészen is. Mindkét film abba a kategóriába tehető, amikor egy film nem alkotja meg előre az értelmezhetőségét, nem akarja túlzóan az orránál fogva vezetni a nézőt, inkább felkínál talányokat, üres helyeket, és azok betöltése révén a mi aktivitásunkkal együtt válhatnak csodálatos művészi élménnyé.